A kereszt útja nem egyszerűen egy tanítás, amelyet elég meghallani és értelmileg elfogadni. Jézus követése belső világosságot, engedelmességet és a Szent Szellem vezetését kívánja.
Jézus ezt mondta:
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6,44; Károli)
Ezért történik meg, hogy ugyanazt az igét többen hallják, mégsem ugyanazt értik meg belőle. Isten világosságot ad, az ember pedig arra felel, amit megértett.
Pál ezt írja:
„Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.” (1Korinthus 2,14; Károli)
A kereszt útja különösen azért nehéz annak, aki csak kívülről nézi, mert ez az út nem elsősorban külső cselekedetekről szól. A harc belül zajlik: a gondolatokban, indulatokban és kívánságokban. Amikor egy bűnös kívánság jelentkezik, felismerjük, nem egyezünk bele, ellenállunk neki, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk.
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli)
Ehhez nem elég csupán tudni, mit mond a Biblia. A Szent Szellem világosságot ad arra, mi történik bennünk, és erőt ad az engedelmességhez.
„Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”
(Róma 8,14; Károli)
Ezért nem érti mindenki ugyanúgy a kereszt útját. Aki csak kívülről hall róla, könnyen vallásos kifejezésnek vagy szenvedésvállalásnak gondolja. Aki Istentől világosságot kap, és engedelmesen jár azon az úton, annak a kereszt mindennapi, gyakorlati valósággá válik.
A megértés és az élet itt összetartozik. Jézus szava nem elméleti tudásra hív:
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt útját igazán az érti meg, aki jár rajta.
A Biblia nem úgy beszél a gonosz kívánságról, mint amivel egyszerűen együtt kell élnünk, vagy amiről azt várhatjuk, hogy idővel magától elmúlik. Pál arra szólít fel, hogy határozottan lépjünk fel ellene:
„Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;” (Kolossé 3,5; Károli)
A „megöldöklés” belső küzdelmet jelent. Amikor megjelenik bennünk egy gonosz kívánság vagy indulat, felismerjük, de nem fogadjuk el. Nem időzünk rajta, nem keresünk mentségeket, és nem hagyjuk, hogy átvegye az irányítást.
Pál ugyanezt más szavakkal is kifejezi:
„Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.” (Róma 8,13; Károli)
A megöldöklés tehát nem egyszeri döntés. Újra és újra ellenállunk a kívánságnak, nemet mondunk rá, és folytatjuk a küzdelmet, amíg veszít az erejéből. Isten világosságot ad arra, mi van bennünk, és erőt ad ahhoz, hogy engedelmeskedjünk Neki. Mi pedig ezzel az erővel győzünk.
A Galatákhoz írt levél a keresztre feszítés képével szemlélteti ugyanezt:
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Galaták 5,24; Károli)
Ez sem egyetlen pillanat alatt lezajló folyamatot jelent. A gonosz kívánságot jelképesen a kereszten tartjuk: nem engedjük újra uralomra jutni, és nem teljesítjük, amit követel.
Jakab arra is rámutat, mi történik, ha engedünk a kívánságnak:
„Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.” „Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1,14–15; Károli)
A döntő kérdés az, hogy beleegyezünk-e a kívánságba. A kísértés önmagában még nem azonos a bűn elkövetésével. A kívánság vonz és csábít, de nem kell engednünk neki. Ellenállunk, nemet mondunk rá, és megöldököljük.
A „megöldökölni” kifejezés azért is találó, mert nem azt jelenti, hogy egyszer legyőzünk egy kívánságot, és utána már soha többé nem kell küzdenünk. Más helyzetekben újabb indulatok és kívánságok jelentkezhetnek, azok mindegyikével ugyanígy szállunk szembe.
A saját keresztünk felvétele – a közhiedelemmel ellentétben – nem valamilyen külső szenvedés, betegség vagy nehéz élethelyzet elviselését jelenti. Jézus az önmagunk megtagadásáról és az Ő követéséről beszél.
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt tehát a mindennapi életünkben válik valóságossá. Ez belső harc. Ellenállunk a kívánságnak, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk: nem engedjük, hogy cselekedetté váljon. Ez csak a Szent Szellem vétele után lehetséges.
„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik. (Lukács 11,13)”
Pál így ír erről:
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünk felvétele ezért nem egyszeri esemény. Jézus azt mondta: „minden nap”. Újra és újra adódnak helyzetek, amelyekben választanunk kell saját kívánságunk és Jézus útja között.
Isten Igéje világosságot ad, hogy felismerjük, mi jelentkezik bennünk. Isten erőt ad az engedelmességhez, mi pedig a kapott erővel ellenállunk és megtagadjuk a bűnös kívánságot.
„Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.”
(Róma 8,13; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünket felvenni tehát azt jelenti, hogy a kísértésben megtagadjuk önmagunkat, belső harcot vívunk a bűnös kívánság ellen, és nem nyugszunk meg addig, amíg az erejét el nem veszti bennünk. Így követjük Jézust a mindennapi életben. Ez a kereszt helye a mindennapi életünkben.
Jézusra nézni nem csak azt jelenti, hogy gondolatban újra és újra a keresztre tekintünk, ismét elfogadjuk az Ő kereszthalálát, és megnyugszunk bűneink bocsánatában.
A Jézusra nézés ennél többet jelent: Őt követjük. Figyelünk arra, hogyan élt, hogyan engedelmeskedett Atyjának, hogyan állt ellen a kísértésnek, és mi is ugyanazon az úton járunk.
„Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek.”
(1Péter 2,21; Károli)
Nem az a feladatunk, hogy újra és újra a kereszt alá járuljunk, mintha ott kellene ismételten kezdenünk. Jézus azt mondta:
„Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.”
(Lukács 9,23; Károli)
Ez a Jézusra nézés gyakorlati értelme: naponta felvesszük a saját keresztünket, megtagadjuk önmagunkat, ellenállunk a bűnös kívánságnak, és Jézus nyomdokain járunk.
„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra…”
(Zsidók 12,2; Károli)
Jézusra nézni tehát nem pusztán egy vallásos gondolat vagy lelki vigasztalás. Az Ő életét tartjuk szemünk előtt, és követjük az utat, amelyen Ő járt.
A kereszt útja nem egyszerűen egy tanítás, amelyet elég meghallani és értelmileg elfogadni. Jézus követése belső világosságot, engedelmességet és a Szent Szellem vezetését kívánja.
Jézus ezt mondta:
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6,44; Károli)
Ezért történik meg, hogy ugyanazt az igét többen hallják, mégsem ugyanazt értik meg belőle. Isten világosságot ad, az ember pedig arra felel, amit megértett.
Pál ezt írja:
„Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.” (1Korinthus 2,14; Károli)
A kereszt útja különösen azért nehéz annak, aki csak kívülről nézi, mert ez az út nem elsősorban külső cselekedetekről szól. A harc belül zajlik: a gondolatokban, indulatokban és kívánságokban. Amikor egy bűnös kívánság jelentkezik, felismerjük, nem egyezünk bele, ellenállunk neki, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk.
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli)
Ehhez nem elég csupán tudni, mit mond a Biblia. A Szent Szellem világosságot ad arra, mi történik bennünk, és erőt ad az engedelmességhez.
„Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”
(Róma 8,14; Károli)
Ezért nem érti mindenki ugyanúgy a kereszt útját. Aki csak kívülről hall róla, könnyen vallásos kifejezésnek vagy szenvedésvállalásnak gondolja. Aki Istentől világosságot kap, és engedelmesen jár azon az úton, annak a kereszt mindennapi, gyakorlati valósággá válik.
A megértés és az élet itt összetartozik. Jézus szava nem elméleti tudásra hív:
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt útját igazán az érti meg, aki jár rajta.
A Biblia nem úgy beszél a gonosz kívánságról, mint amivel egyszerűen együtt kell élnünk, vagy amiről azt várhatjuk, hogy idővel magától elmúlik. Pál arra szólít fel, hogy határozottan lépjünk fel ellene:
„Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;” (Kolossé 3,5; Károli)
A „megöldöklés” belső küzdelmet jelent. Amikor megjelenik bennünk egy gonosz kívánság vagy indulat, felismerjük, de nem fogadjuk el. Nem időzünk rajta, nem keresünk mentségeket, és nem hagyjuk, hogy átvegye az irányítást.
Pál ugyanezt más szavakkal is kifejezi:
„Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.” (Róma 8,13; Károli)
A megöldöklés tehát nem egyszeri döntés. Újra és újra ellenállunk a kívánságnak, nemet mondunk rá, és folytatjuk a küzdelmet, amíg veszít az erejéből. Isten világosságot ad arra, mi van bennünk, és erőt ad ahhoz, hogy engedelmeskedjünk Neki. Mi pedig ezzel az erővel győzünk.
A Galatákhoz írt levél a keresztre feszítés képével szemlélteti ugyanezt:
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Galaták 5,24; Károli)
Ez sem egyetlen pillanat alatt lezajló folyamatot jelent. A gonosz kívánságot jelképesen a kereszten tartjuk: nem engedjük újra uralomra jutni, és nem teljesítjük, amit követel.
Jakab arra is rámutat, mi történik, ha engedünk a kívánságnak:
„Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.” „Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1,14–15; Károli)
A döntő kérdés az, hogy beleegyezünk-e a kívánságba. A kísértés önmagában még nem azonos a bűn elkövetésével. A kívánság vonz és csábít, de nem kell engednünk neki. Ellenállunk, nemet mondunk rá, és megöldököljük.
A „megöldökölni” kifejezés azért is találó, mert nem azt jelenti, hogy egyszer legyőzünk egy kívánságot, és utána már soha többé nem kell küzdenünk. Más helyzetekben újabb indulatok és kívánságok jelentkezhetnek, azok mindegyikével ugyanígy szállunk szembe.
A saját keresztünk felvétele – a közhiedelemmel ellentétben – nem valamilyen külső szenvedés, betegség vagy nehéz élethelyzet elviselését jelenti. Jézus az önmagunk megtagadásáról és az Ő követéséről beszél.
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt tehát a mindennapi életünkben válik valóságossá. Ez belső harc. Ellenállunk a kívánságnak, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk: nem engedjük, hogy cselekedetté váljon. Ez csak a Szent Szellem vétele után lehetséges.
„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik. (Lukács 11,13)”
Pál így ír erről:
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünk felvétele ezért nem egyszeri esemény. Jézus azt mondta: „minden nap”. Újra és újra adódnak helyzetek, amelyekben választanunk kell saját kívánságunk és Jézus útja között.
Isten Igéje világosságot ad, hogy felismerjük, mi jelentkezik bennünk. Isten erőt ad az engedelmességhez, mi pedig a kapott erővel ellenállunk és megtagadjuk a bűnös kívánságot.
„Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.”
(Róma 8,13; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünket felvenni tehát azt jelenti, hogy a kísértésben megtagadjuk önmagunkat, belső harcot vívunk a bűnös kívánság ellen, és nem nyugszunk meg addig, amíg az erejét el nem veszti bennünk. Így követjük Jézust a mindennapi életben. Ez a kereszt helye a mindennapi életünkben.
Jézusra nézni nem csak azt jelenti, hogy gondolatban újra és újra a keresztre tekintünk, ismét elfogadjuk az Ő kereszthalálát, és megnyugszunk bűneink bocsánatában.
A Jézusra nézés ennél többet jelent: Őt követjük. Figyelünk arra, hogyan élt, hogyan engedelmeskedett Atyjának, hogyan állt ellen a kísértésnek, és mi is ugyanazon az úton járunk.
„Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek.”
(1Péter 2,21; Károli)
Nem az a feladatunk, hogy újra és újra a kereszt alá járuljunk, mintha ott kellene ismételten kezdenünk. Jézus azt mondta:
„Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.”
(Lukács 9,23; Károli)
Ez a Jézusra nézés gyakorlati értelme: naponta felvesszük a saját keresztünket, megtagadjuk önmagunkat, ellenállunk a bűnös kívánságnak, és Jézus nyomdokain járunk.
„Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra…”
(Zsidók 12,2; Károli)
Jézusra nézni tehát nem pusztán egy vallásos gondolat vagy lelki vigasztalás. Az Ő életét tartjuk szemünk előtt, és követjük az utat, amelyen Ő járt.