A kereszt útja nem egyszerűen egy tanítás, amelyet elég meghallani és értelmileg elfogadni. Jézus követése belső világosságot, engedelmességet és a Szent Szellem vezetését kívánja.
Jézus ezt mondta:
„Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (János 6,44; Károli)
Ezért történik meg, hogy ugyanazt az igét többen hallják, mégsem ugyanazt értik meg belőle. Isten világosságot ad, az ember pedig arra felel, amit megértett.
Pál ezt írja:
„Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.” (1Korinthus 2,14; Károli)
A kereszt útja különösen azért nehéz annak, aki csak kívülről nézi, mert ez az út nem elsősorban külső cselekedetekről szól. A harc belül zajlik: a gondolatokban, indulatokban és kívánságokban. Amikor egy bűnös kívánság jelentkezik, felismerjük, nem egyezünk bele, ellenállunk neki, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk.
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli)
Ehhez nem elég csupán tudni, mit mond a Biblia. A Szent Szellem világosságot ad arra, mi történik bennünk, és erőt ad az engedelmességhez.
„Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”
(Róma 8,14; Károli)
Ezért nem érti mindenki ugyanúgy a kereszt útját. Aki csak kívülről hall róla, könnyen vallásos kifejezésnek vagy szenvedésvállalásnak gondolja. Aki Istentől világosságot kap, és engedelmesen jár azon az úton, annak a kereszt mindennapi, gyakorlati valósággá válik.
A megértés és az élet itt összetartozik. Jézus szava nem elméleti tudásra hív:
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt útját igazán az érti meg, aki jár rajta.