A saját keresztünk felvétele – a közhiedelemmel ellentétben – nem valamilyen külső szenvedés, betegség vagy nehéz élethelyzet elviselését jelenti. Jézus az önmagunk megtagadásáról és az Ő követéséről beszél.
„Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lukács 9,23; Károli)
A kereszt tehát a mindennapi életünkben válik valóságossá. Ez belső harc. Ellenállunk a kívánságnak, megtagadjuk, és addig harcolunk ellene, amíg meg nem hal bennünk: nem engedjük, hogy cselekedetté váljon. Ez csak a Szent Szellem vétele után lehetséges.
„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik. (Lukács 11,13)”
Pál így ír erről:
„A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.”
(Galaták 5,24; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünk felvétele ezért nem egyszeri esemény. Jézus azt mondta: „minden nap”. Újra és újra adódnak helyzetek, amelyekben választanunk kell saját kívánságunk és Jézus útja között.
Isten Igéje világosságot ad, hogy felismerjük, mi jelentkezik bennünk. Isten erőt ad az engedelmességhez, mi pedig a kapott erővel ellenállunk és megtagadjuk a bűnös kívánságot.
„Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.”
(Róma 8,13; Károli) 1-fejezet-lekt-6-luna6
A saját keresztünket felvenni tehát azt jelenti, hogy a kísértésben megtagadjuk önmagunkat, belső harcot vívunk a bűnös kívánság ellen, és nem nyugszunk meg addig, amíg az erejét el nem veszti bennünk. Így követjük Jézust a mindennapi életben. Ez a kereszt helye a mindennapi életünkben.